PYRASTER


JANGALA
Ez a késünk nem a szokványos módon született, nem egyhuzamban dolgoztunk rajta, több mint 1 évig készült, újra és újra elővéve, hogy egy újabb munkafolyamat történjen vele, összességében mintegy 240 munkaóra alatt. Ez után következett csak a csontmetsző munkája, majd a doboz, tok és az állvány, így együttesen olyan 400 munkaóráról beszélhetünk.
A „Jangala”, a szanszkritból származó, mai hindi nyelvben is használt szó: erdőt jelent, ebből származik a mi dzsungel szavunk is.
„...A tervek a pengével kezdődtek, a szendvics szerkezetű, mindkét oldalon más-más mintázat ötletén alapszik minden. Bár a tigris motívum mellett felmerült az ázsiai sárkány is, a rajzokból/tervekből megszületett késforma egyre inkább Dél-kelet Ázsia, az indiai dzsungel irányába mutatott(a kés egésze, a formája is ebből a régióból merített-inspirálódott, a markolat kialakításától a záró gombig) így a párducot választottuk másik meghatározó motívumnak.
Mivel a csontmetszés is tervezett volt a rozmáragyarra az elejétől fogva, egyértelmű volt, hogy ez ott is meg fog jelenni. Viszont ennek a tervezésénél kiderült, azt szeretnénk ha erősebben jelenne meg a dzsungel hangulata, ekkor jött az ötlet: Rudyard Kipling: A dzsungel könyve...Miért ne idézhetnénk meg a könyv világát, az állatokat, a hangulatot..mi lenne ha a markolat szinte egészét ”borítaná”, mint egy tetoválás, vagy mint egy rajz amit egy gyerek készít, a könyv olvasása közben/után?...”

MÉRETEK
Penge:24cm, vastagsága ~6mm. 2 fajta mozaik damaszk acél és középen 160 rétegű lap damaszk.
Markolat: Hossza 13cm. Rozmár agyar, vörösréz, vas,rozsdamentes acél kombinációja.


A PENGE
A kés pengéje egy 24cm hosszú, szendvicses felépítésű mozaik damaszk penge. A mozaik damaszk acél kovácsolása eltér a lapdamaszt készítésétől, bár az „alapja” a kovácshegesztés, annál sokkal időigényesebb, ez esetben meghaladja az egy hetet, és rendkívüli odafigyelést és szakértelmet kíván. Ennek a pengének a mintázata pontosan nem ismételhető meg,soha többet nem készül egy ugyan ilyen. A penge két oldalán két különböző mintájú mozaik damaszk látható, középre pedig egy 160 rétegű lapdmaszk került, ez jelenik meg a vágóélnél, illetve a penge fokán is látható. Az egyik oldalon a tigris bunda mintázata, a másikon a párducé jelenik meg.

A mozaik damaszkról
A lapdmaszk tulajdonképpen kovácshegesztéssel egyesített lapok összessége, amik hajtogatásával, hatványozásával elérünk egy rétegszámot, ennek mintázata véletlenszerű. A mozaik damaszk mintázata azonban tervezett, már az elején tudnunk kell, hogy mit szeretnénk látni a végén. A kiindulási alap tulajdonképpen lapdmaszk, ezt az anyagot torzítjuk átkovácsolással, többszöri elvágással, elforgatott összeillesztéssel, csavarással vagy egyéb módokon. Egy bonyolult mintázat létrehozása esetén az így kapott darabokat, szétvágjuk és korábbi folyamatokat akár többször újra elvégezzük a kívánt minta eléréséhez. Végtelen számú variáció és minta lehetséges így, hiszen egyetlen forgatás,torzítás megváltoztatja a végeredményt. Egyszerűbb minták szinte pontosan ismételhetőek, egy bonyolult esetében ez szinte lehetetlen, egy picit mindig más lesz az eredmény. Az egész folyamat kézi munka - bár ahol tudjuk nyilván könnyítjük a munkánkat gépekkel pl rúgós kalapács - a minta viszonylagos esetlegessége az emberi tökéletlenségből fakad, és ez adja a szépségét is. Míg egy lapdmaszk penge kovácsolása akár órákban is mérhető, egy komplikált mozaik elkészítése napokban, de akár 1-2 hetes munka is lehet. Sok „alap minta” létezik, amik viszonylag egyszerűek,például:alap toll, kosár, hópehely, stb. minta. Egy új mintázat kikísérletezése/tökéletesítése rengeteg időt igényel, akár éveket, de az egyik legjobb játék a munkánkban.






A MARKOLAT
A bakni/kézvédő vörösrézből készült. Kézzel reszelt és csiszolt, egyszerre jelennek meg rajta rusztikus és finoman csiszolt felületek és a végén japán niage patinát kapott. A két vörösréz elem közé egy nagyon vékony rozsdamentes acél gyűrű került, ami fényes csíkként reflektál a pengére. A kés markolat tüskés, a tüske végighalad a rozmáragyarban és a végében rögzített, egy vörösréz alátét és feketített vas elem látja el ezt a feladatot.
Az egy darab rozmáragyarból készült markolat mindkét oldalán látható csontmetszések (scrimshaw) Harmat Attila munkái.


SCRIMSHAW
Kezdete nem igazán meghatározható, hiszen a világ minden táján díszítettek a csont vagy fa eszközöket olyan módon hogy, megkarcolták, megvésték azokat. A mai modern scrimshaw története azért mégis indítható onnan, hogy Hawaii (térség legnagyobb tengerészeti, központja volt évszázadokon át) az USA 50. tagállama lett 1959-ben, és a turizmusnak köszönhetően az emberek itt találkoztak a 19. századi bálnavadászok,tengerészek által előszeretettel alkalmazott díszítési technikával. Elkezdték másolni ezeket a munkákat és néhány évtizeden belül akkora népszerűségre tett szert, hogy elkezdett egy új grafikai-művészeti ággá fejlődni.
Technikája: Tulajdonképpen nem más, mint a finomra csiszolt felfényezett csont felületének „összekarcolása” tűkkel, késekkel, szerszámokkal. A magyar nyelvben ezért is használjuk erre a csontmetszés szót. Az így létrejött mintát valamilyen festékkel kitöltik, és a visszatörlés után az „rajzként” jelenik meg. Egy kép/ábrázolás, sok ezer kis pontból és vonalkából áll. A munka nagyító vagy mikroszkóp alatt történik, és rendkívül időigényes. A metsző nem látja egyben a munkáját, részben „vakon” dolgozik. hiszen csak a munka végén vagy fázisonként festi meg a képet. Egy metszés elkészülési ideje sok nap vagy akár sok hét.




A tok vaj színű rájabőrből készült, marhabőr betéttel. Varrás helyett vörösréz szegecseket kapott, így ez a késen használt anyag a tokon is megjelenik.

A kés egy egyedi dísz dobozt kapott, ami Kósa Levente, asztalos munkája. Az oldalak dióból készültek, az alja és a teteje hegyi juharból.


ÁLLVÁNY
A késhez készítettünk egy bemutató állványt is. Ez egy az erdőben (Mecsek) talált, régen kidőlt és kiszáradt tölgy törzs-gyökér egy darabja. Kétszer ekkora volt, a szállítás és kezelés miatt jelenlegi formájára kellett vágni. Az évek, a napsütés és eső alakította ilyenre a felszínét. Semmilyen technika és fantázia nem versenyezhet a természet által kialakított gyönyörű felületekkel. Csak egy alapos vizes drótkefés tisztítás és egy olajos stabilizálást kapott.


Harmat Attila által megrajzolt,
- Rudyard Kipling: A dzsungel könyve című könyv alapján szabadon inspirálódott - a csontmetszéshez használt terv/rajz is jár a késhez, ez akár egy a3-as méretű képkeretben a falra vagy polcra is kerülhet, önállóan is megállja a helyét mint grafika.
A GRAFIKA


Használat, ápolás, karbantartás
Ahogy az összes egyedi prémium késünk, ez is teljes értékűen használható, nem dísztárgy. A belefektetett munkaórák – ebben az esetben mintegy 400 óra - kifinomult felületek, anyagok miatt mégis leginkább gyűjtőknek ajánljuk, vagy akik birtokolni szeretnének egy ilyen értékű és esztétikumú kést, esetleg ajándékba adnák. Kizárólag természetes markolat alapanyagokat használunk. A fák és csontok idővel maguktól is változhatnak - ez egy természetes jelenség – de érzékenyek lehetnek a szélsőséges hőmérséklet/páratartalom változásokra. Érdemes a kést egy szárazabb, állandó páratartalmú helyen tárolni. A penge nem rozsdamentes, ezért igényli tulajdonosától a tisztán tartást és az odafigyelést, úgy mint az igazi dolgok az életben. Bár ez a kés nagy valószínűséggel nem használatba kerülő kés lesz,javasoljuk a kést időközönként olajozni.
Ha a webshopon keresztül szeretnéd megvenni ezt a kést itt találod:
Természetesen arra is van lehetőség, hogy személyesen vedd át, egy műhely látogatás keretében!
7150 Bonyhád, Bartók Béla u.9
pyrus@pyraster.hu
06 30 7223626
Fotó galéria

























